IroNiQ's Blog

2007. június 03.

Elmúlt... idő...

Kategória: - 17:18
Hát igen, ide is rég írtam. Észre sem vettem és már június van. Még egy pillanat és már ittvan a karácsony.
Az eltelt időben sokminden történt velem, jó is, rossz is. Volt olyan, amit jó lett volna leírni, csak ez vagy idő, vagy kedv hiánya miatt meghiúsult. Vagy csak egyszerűen elfelejtettem. A mostani írás is egyik régi haverom blogjának végigböngészéséből ihletődött. Az ő oldalán hallgattam meg egy nemrég vele készült rádióinterjút, melyben igen érdekes dolgokról van szó.
Melóügyileg elvagyok, köszönöm szépen. Időközben új helyre költöztünk, színes-szagos Andrássy útra. Maga a költözés se volt semmi, erről akartam is írni anno, de köszönhetően a blog engine-nek sikeresen, session timeout miatt ment a levesbe. Nem írom le újra, legyen annyi elég, hogy érdekes volt, láttunk sokmindent, el is készültünk, ki is készültünk. Az azóta eltelt időben sokmindent sikerült megjavítani, azonban klíma még most sincs :).
Privát melók terén egész jól állok, a szerverben sikeresen migráltunk Frugalware currentről Ubuntu 7.04 szerver változatára. Nagyjából körvonalazódik előttem, hogy mit is szeretnék csinálni "maszekben", mmint főállás mellett. Mostanában épp ennek előkészítésén dolgozok. Aztán hogy ebből mi lesz, nemtudom.
Magánélet terén maradt minden ugyanúgy, ahogy volt. Egy jottányit sem haladtam előre, már néha kezdek azon filózni, minek is így élni, ha nem tudom senkivel sem megosztani. Este hazaér az ember az üres szobába és mit csinál: leül a számítógép elé. Nem volt elég munkaidőben 3 monitort bámulni, otthon folytatni kell. Ebben csak az a szörnyű, hogy jelenleg nincs jobb elfoglaltságom. Helyesebben szólva lenne, de egyedül mindent sz@r csinálni. Szóval csak punnyadok, egyre inkább magamba fordulva. Lesz ebből valaha kiút? Sokan mondták, hogy levegőváltozásra lenne szükségem, de a mai világban hol találna hasonlóan jó munkahelyet az ember? (Nem, nem csak az életszínvonalon van a hangsúly, hanem arról is, hogy a munkahely légkör sem utolsó. A főnököm meg egyenesen haláli, mindenkinek ilyet kívánok. Persze a pénz is számít, de azt külföldön is megkapnám. )

2007. március 09.

Vágyak...

Kategória: - 20:39
Még mindig unalmasan telnek a napjaim. Napközben nagyrészt egyedül tartom a frontot a melóhelyen, este semmihez nincs kedvem. Kivéve egy dolgot, de arra sajnos semmi esélyem, mostmár előttem is teljesen világos. Igaz, eddig is sejtettem, de azért még reménykedtem benne.
Kiégtem.
Nincs semmi, ami le tudna kötni. Nincs senki, akivel a felesleges időmet el tudnám tölteni. Pedig abból egyre több lesz.
Feleslegesnek érzem magam. Az eszem tudja, hogy nem, de a szívemet sajnos nem tudom irányítani. Múltkoriban a neten összefutottam egy nagyon régi, kedves ismerősömmel. Anno 16 éve nagyon sok időt töltött együtt a két család. Ahogy elkezdtünk dumálni, egyre törtek fel az emlékek. Szép emlékek. nagyon fáj, hogy megszakadt a kapcsolat.
Vajon mikor lesz már ennek a több, mint 28 éve tartó pechsorozatnak vége?
A napokban találtam a neten egy kvízt, amelyre válaszolva megmondja, kb. hány évet él az ember. Nekem 72 évet saccolt. Úristen. Ez az időszak nagyon hosszú lesz, ha így halad tovább.

2007. február 25.

Érzések...

Kategória: - 14:50
Sokminden történt. Nincs nagy kedvem mindet felsorolni, hosszú lenne. Zajlik az élet, folyik a melóhelyem költözésének előkészítése, már nincs egy hónap. Újra visszatértem a fejlesztőí életbe, igaz nem saját csomaggal. Helyet keresünk folyamatosan a szerverünknek, merthogy qva kicsi a külföldi sávszélük és már kezd elegünk lenni belőle. Lejárok pingpongozni hetente 2szer, ideje volt már kicsit mozogni. Amúgy ezeken kívül punnyadás az egész. Mostanság egyszerűen nincs kedvem semmihez otthon. Elég gyakran a munkahelyen se. Kezdek életunt lenni. Forog a mókuskerék, viszont nincs semmi örömöm benne. Kezd minden unalmas lenni. Nem tudom mit tudnék tenni ellene, semmi ötletem sincs. Otthon sokszor már csak megszokásból kapcsolom be a gépet, rutinművelet, mely nem hoz semmi pluszt az életembe. Nem, nem számítógép-undorom van, hanem egyszerű kétoldali akut életundorom. Mire hazaérek, igen gyakran fáradt vagyok, nincs sok kedvem kimozdulni otthonról. Ha meg nem jövök haza, hova mehetnék máshova egyedül? Mostanság a kedven számom: Edda - A fémszivű fiú. Valahogy illik a jelenlegi lelkiállapotomra ez a szám. Mintha rólam szólna. És ez fáj...

2007. január 21.

Hétvége

Kategória: - 13:53
Talán ez az első olyan hétvégém, amikor nem zargat senki, nem kell hazamennem, hanem pihenhetek. Vagyis inkább pihenhetnék, mert szombaton egész nap az új heliconnal szívtam (Frugalware amd64 -es buildszervere). Kapott egy Mylex DAC960 SCSI vezérlőt 2db vinyóval. Nos, ezeknek a vinyóknak a hangja valahol a fúrógép és a helikopter között van egyenként is, hát még együtt a kettő. Ráadásul gépbe szerelve még a gép is közvetíti, úgyhogy tiszta kéj volt, mikor kikapcsoltam tegnap is meg ma is. Még szerencse, hogy a helyén szerverszobában van, mert ezt épeszű ember nem bírja sokáig. A lényeg az, hogy a rendszer újra lett telepítve, adatok félig visszamásolva, szóval mehet vissza a helyére, a többit ottis el tudom végezni. Legalább nem az én fülembe zúg.

2007. január 16.

Az első 2 hét

Kategória: - 18:06
No igen, eltelt 2 hét az új évből és én még nem is blogoltam semmit. Ezt tudjuk be annak, hogy veszett sok munkánk van melóhelyen, meg annak is, hogy mire hazaérek, semmihez nincs kedvem. Amúgy nem sok minden történt ezalatt az idő alatt. Lecserélték a munkahelyi székeinket (meg is vettem a sajátom), folynak az előkészületek a költözéssel kapcsolatban, cserélünk mobilszolgáltatót, valamint a társaság nagy része telefont is (én is). A szerverben alaplap és proci lett cserélve, nemsokára egy ügyes kis soros portról ethernetre alakító kütyü is kerül a gépbe, így távolról is ugyanúgy tudjuk majd kezelni, mintha ott ülnénk előtte (kicsit expertebb cuccosokat hívják szervizprocinak a nagyobb szerverekben).

Nagyjából ennyi. Ha valami még eszembe jut, majd leírom...

2006. december 27.

Karácsony alatt történt:

Kategória: - 17:16
2006. december 24.
Tegnap őszintén szólva sem voltam a helyzet magaslatán. Azon viszont csodálkozom, hogy egész csendben, veszekedés nélkül telt el a szenteste. Ilyenre nem is emlékszek korábbról. Míg én nyitva voltam a boltban, addig apu beállította a fát a tartóba és berakta a helyére. Bezártam, ő elment úszni én meg jobb híján leültem a TV elé. Délután feldíszítettük a fát és hosszú idő után, mindenféle kapkodás nélkül lett kész a fa este 5 órára. Valami mégis hiányzott. Egész este csak bolyongtam és a múltamról meg a jövőmről gondolkodtam. Mondhatom, igen gyászos volt az eredmény. Tudom, ilyet általában szilveszterkor szokott csinálni az ember és megfogad mindenféle dolgokat. De ez nekem sosem jött be. Ezért inkább nem is próbálkoztam vele. Majdcsak lesz valahogy. Éjfélkor - mikor felmentem a szobámba - elolvastam az sms -eim. Akkor láttam, hogy kaptam Tőle egyet. Lefekvés előtt felvidított. Tudom, ne számítsak sokra, de akkor is jólesett, hogy gondolt rám.

2006. december 25.
Végre kialudtam magam, ráadásul a boltban sem töltöttem túl sok időt. Ez szintén régen fordult már elő. Kezd furcsán alakulni ez a karácsony. Ma a szokásos Össznépi Zabáláson vettünk részt. Én így hívom ugyanis a család egyik felének összeröffenését. Meglepően jól sikerült, még apám se morgott. Kezdem azt érezni, hogy csak álmodom és meseországban vagyok. Rosszabra számoltam. Csak el ne múljon az illúzió.

2006. december 26.
A család másik fele jött hozzánk látogatóba. Az egész nap eseménytelenül telt totálisan. Ezt a pár sort is kár volt leírni.

2006. december 22.

Somewhere over the rainbow...

Kategória: - 20:17
Ez a hét nem az enyém volt, bár nem így indult. A hétfői nap egész jól indult, találkoztam Vele, meg minden, aztán jött a kedd. Hazament ünnepekre, énmeg magamba roskadva ültem a gép előtt egész nap, nem találtam a helyem, unatkoztam. Hazaérve elkapott ugyanaz a sz@r érzés, nincs senkim már jó ideje. Aztán eljött a szerda. Mire beértem melóba, azzal fogadott a főnököm, hogy szerezzem meg a rootjelszót a webszerveren, merhogy attól félnek, hogy a "karbantartó" nem fogja átadni, meg ilyenek. Kiderült egysmás, szaftosabbnál szaftodabbak. Nosza nekiálltam, el is ment a napom vele. Aztán másnapra a karbantartó cég visszaadta a felügyeletet nekünk, ennek örömére a nyakamba szakadt 2 újabb gép, amit igen nagy valószínűséggel jó ideig nekem kell menedzselni (imádni fogom, 2éves redhatok). Ahogy átnéztem a gépet, a cégnek lövése nem volt arról, hogy is kellene biztonságosan üzemeltetni egy ilyen rendszert. Ez nem volt elég, erre még rájött egy este 8ig tartó teszt is, ami miatt itt kellett maradnom. Ma ugyanúgy folytatódott, ahol tegnap abbamaradt: egész nap sz..ás a szerverekkel, aztán este 6tól mostanáig teszt. Valahogy nem várom most a karácsonyt...

2006. december 19.

Let's make life easier...

Kategória: - 13:56
Így ünnepek felé haladva egyre jobban elkap a rossz érzés, hogy nincs senki, akivel megoszthatnám az ünnepeket, akivel csak úgy ellennék. Egyszóval nincs senkim. Szüleimet kivéve, de azt most hagyjuk. Szar érzés tud lenni. Szilveszterre sincs semmi tervezve, soroljam még? Azt hiszem ez az, amit a tudósok kezdődő(?) depressziónak hívnak. Már csak a munka tartja bennem a lelket, minél többet dolgozok, annál kevesebb időm van magammal foglalkozni, annál kevesebbet gondolkodok. Jelenleg jó ez így, de ez csak tűzoltás. A későbbi tüzet nem előzi meg.

2006. december 11.

... és 2 lépés hátra ...

Kategória: - 21:45
A hetem - úgy néz ki - igen húzós lesz. Bent kell maradni esténként ki tudja meddig, ki tudja mikor.
Azonban hogy ne csak panaszkodjak: volt egy kis szerverbővülés. Beraktam 2db 320GB sata vinyót a szerverbe (sajnos nem sajátot), valamint plusz 1GB ramot, így lett egy kis tartalék a gépben. Már csak vmi erősebb procit kellene tolni bele és egy időre meg lenne oldva a jelentős erőtartalék. A közeljövőben meg kell találnom a módját, hogy a chroot környezetet minél kisebb méretre csökkenthessem úgy, hogy az még biztonságos maradjon. Jó lenne domain-enként külön chroot, de lehet, hogy megrendelőnként lesz csak, így nem kell annyit szórakozni vele. Még majd meggondolom.

2006. december 07.

Haladunk: 1 lépés előre...

Kategória: - 14:01
Ismét eltelt egy hét (na jó, másfél), viszont túlzottan sok említésre méltó dolog nem történt. Melóhelyen kaptam az ócska 17" crt helyett egy ugyanekkora tft moncsit, így mostmár elférek az asztalon rendesen ( 2 monitor, előttük bill+egér, közöttük noti ). Legutóbbi szerver-telepítés óta volt egy másik ugyanilyen meló, jóformán ugyanezekkel a paraméterekkel. Így karácsony előtt szépen fog hozni ez a 2 cuccos :)
Más:
Szilvásváradi képek megtalálhatók itt (ez a második napi túra, a többi kép válogatás alatt van, kicsit át lesz majd alakítva az oldal, ha kész lesz)

Jó szórakozást hozzá...

Copyright © 2010. Krisztian VASAS